Tartalomjegyzék

Országos Katasztrófavédelmi Mobil Labor verseny a KKI közreműködésével

2018. január 16.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Veszélyes Üzemek Főosztálya immár második alkalommal rendezte meg 2017. november 6. és 9. között a Katasztrófavédelmi Mobil Laborok Országos Versenyét, amelynek a Gazdasági Ellátó Központ ferihegyi úti logisztikai raktárbázisa adott otthont. A KML állományoknak a verseny napján csapatonként 5 feladatot kellett végrehajtaniuk, a forgószínpad szerűen megtervezett feladatokra 75 perc állt rendelkezésre.

 

 

 

A megmérettetés során kül- és beltéri feladatokat egyaránt végeztek a versenyzők, amelyek a radiológiai, biológiai és vegyi felderítés illetve az ADR ellenőrzés témaköréhez kapcsolódtak. A verseny résztvevői a gyakorlati feladatok mellett elméleti ismereteikről is számot adtak illetve az októberben rendszeresített vízanalitikai eszközpark használatára is sor került.

A Katasztrófavédelmi Kutatóintézet feladata a vegyi anyagok felderítésére hangolt pálya tervezése, pályafelügyelete volt és ez a helyszín adott helyt a különböző vízvizsgálati eljárások végrehajtásának is. A beavatkozó állomány egy használaton kívüli vegyi laboratórium hátrahagyott vegyszereinek analitikáját hajtotta végre és azonosított folyékony és szilárd halmazállapotú, a környezetre veszélyes szénhidrogén származékokat és szerves savakat.

A vízanalitikai eljárás során a pályafelügyelő által kijelölt vízmintából klór-dioxid tartalmat kellett meghatározniuk spektrofotometriás méréssel illetve ugyanezen minta pH értékét kellett megmérniük. A pálya feladatainak végrehajtása során a felügyelők figyelték az egység közti kommunikációt, az együttműködést és a végrehajtás szakszerűségét, majd a pálya értékelőlapján rögzítették az ott tapasztaltakat.

Az értékelés hangsúlyos részét képezte a vegyi felderítő eszközök szakszerű használata, a mintakezelés és a kommunikáció azon része, amely a döntéstámogató információk elhangzására fókuszált. További értékelési szempontként lett figyelembe véve az egyéni védelem eszközeinek használata, a kárhelyszíni radiológiai felderítés, az ehhez szükséges háttérmérések és műszerkalibrálások korrekt elvégzése.

A vízanalitikai műszerek használata csak kisebb súllyal szerepelt az értékelésben, mindössze a megszerezhető pontok 20%-a erejéig,  tekintettel arra ,hogy  a műszerek oktatása,  rendszerbe állása és a verseny időpontja között igen rövid idő telt el .

A megyei egységek csapatszintű együttműködése, feladatmegosztása, műszerhasználata  egyaránt fejlődést mutat. A vegyi pályán megfigyeltek alapján elsősorban a vízanalitikai eszközök használatának elmélyítésére van szükség.

Az egész hetes verseny lebonyolításában, a csapatok értékelésében, a helyszín megtervezésében és berendezésében részt vett az Intézet több munkatársa: Szabó Attila tű. alezredes Intézetvezető, Gazda Iván tű. százados, Krizsán Atilla tű. százados és Tollár Gábor tű. hadnagy.

A verseny végeredményét Dr. Mógor Judit tű. ezredes asszony, Hatósági – Főigazgató helyettes ünnepélyes keretek között az OKF dísztermében hirdette ki.

 A verseny győztese a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság ferihegyi KML csapata lett, a második helyet a Zala megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata érte el és a dobogó harmadik helyén a Békés megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság KML állománya végzett.

 

Gazda Iván tű szds

KKI

 

.